Ukrajna attól tart, hogy a keleti, vitatott hovatartozású Donbasz régióban lévő óvodát érő találat Oroszország "provokációja" volt. Liz Truss brit külügyminiszter kijelentette, hogy ez a Kreml forgatókönyvének a része, Oroszország dezinformál és háborús ürügyet akar kreálni.
Oroszország hamarosan eljuttatja az Egyesült Államokhoz a viszontválaszát Moszkva biztonsági garanciaigényei ügyében, ennek tartalmát pedig nyilvánosságra fogja hozni - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután csütörtökön Moszkvában megbeszélést folytatott olasz hivatali partnerével, Luigi di Maióval.
Ha a Nyugat fenyegeti Fehéroroszországot nukleáris fegyverek „felvonultatására” is sor kerülhet – mondta Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök újságíróknak a Reuters beszámolója szerint.
Már hetek óta folyik a levelezés Oroszország, illetve az Egyesült Államok és a NATO között az ukrajnai helyzet kapcsán. A levelekben folyamatosan felmerül egy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) deklarációiban többször rögzített elv, a biztonság oszthatatlanságának elve. Moszkva arra szeretne választ kapni, hogy a Nyugat hogyan értelmezi a ezt az elvet, és rendre arra hivatkozik, hogy Ukrajna esetleges NATO-tagsága fenyegeti Oroszország biztonságát, ezért ez ellentmondana az 1975 óta többször deklarált elvnek. Amelyet azonban a puszta deklaráláson kívül bővebben soha nem fejtettek ki, és a folyamatosan változó biztonsági környezetben minden fél a saját szája íze szerint értelmezi.
Bár műholdfelvételek igazolják, hogy Oroszország valóban visszavonta katonai felszereléseinek egy részét Ukrajna közeléből, más felszerelések azonban érkeznek a térségbe, és Moszkvának továbbra is jelentős erői állomásoznak az ukrán határtól nem messze – írja a Reuters a Maxar Technologies amerikai technológiai magáncég felvételeire hivatkozva.
Kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták csütörtök reggel azzal vádolták az ukrán kormányerőket, hogy az elmúlt 24 órában négyszer nyitottak tüzet a területükön, és közölték, még tart annak megállapítása, hogy megsérült vagy meghalt-e valaki – írja a Reuters.
Hamisak az orosz csapatkivonásról szóló hírek, az igazság az, hogy 7000 katonát vezényeltek az ukrán határ térségébe az orosz katonai vezetők – állítja egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő a CNN-nek.
2014-ben és 2015-ben két fontos egyezményt is aláírtak a fehérorosz Minszkben az ukrajnai konfliktus rendezéséről a nagyhatalmak, a megállapodás implementációjára viszont a mai napig nem került sor. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az egyezmények rendezhetnék végre az ukrán polgárháborút, mindössze az ukrán fél hátráltatja a békefolyamatot. Az ukránok viszont nagyon más módon értelmezik a megállapodásban foglaltakat, mint Oroszország, amely szerintük trójai falóként használná az egyezményt, hogy hosszú távon kezében tartsa az ukrán belpolitikát. Nézzük, mit is tartalmaznak a minszki egyezmények és miért nem sikerült velük hét évvel az aláírásuk után sem lezárni az orosz-ukrán konfliktust.
Ferenc pápa nemrég imára kérte a híveket az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus miatt, az ukrán görögkatolikus egyház pedig megköszönte a Szentatya aggodalmát és a Szentszék diplomáciai erőfeszítéseit a nemzetközi válság leküzdése érdekében. Ukrajna vatikáni nagykövete szeretné, ha Ferenc pápa Ukrajnába látogatna, szerinte nagy hatással volna a helyzet alakulására.
Tegnap jelentette be az orosz hadügyminisztérium, hogy elkezdik kivonni a katonákat, haditechnikai eszközöket az ukrán határ térségéből, hiszen lezárult a hadgyakorlat, melyet ott folytattak. A harcjárművek kivonásáról több videót is felraktak Youtube-ra.
Miközben korábban megszellőztetett nyugati információk szerint Oroszország ma, azaz február 16-án támadta volna meg Ukrajnát, egyelőre semmilyen akció nem történt. A Kreml befolyásos emberei ezért szerdai nyilatkozataikban sorra tréfálkoztak a nyugati „hisztérián”.
Ha Oroszország agresszióhoz folyamodik, Európa gyorsan és erőteljesen fog fellépni – jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésén. Már ezt megelőzően kedd este azt is jelezte: ha csak részlegesen marad el az orosz gázszállítás, akkor már ki tudja húzni ezt a telet Európa.
Mély értetlenséget vált ki Moszkvában az Ukrajna körül megkezdett orosz csapatvisszavonás ellenére is folytatódó nyugati hisztéria – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Moszkvában.
Finnország fontolóra veszi Ukrajna pénzügyi megsegítését, ha katonai támadás érné – jelentette ki az Euractiv brüsszeli hírportál Sanna Marin miniszterelnök rendszeres havi sajtótájékoztatóján kedden, megjegyezve, bonyolultabb kérdés, hogy a segítség magában foglalná-e a fegyverexportot is.
A NATO helyzetértékelési rendszerében problémák léphettek fel, ha a szövetség nem észleli az orosz csapatok visszatérését az állomáshelyükre – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán.
Az orosz–fehérorosz közös hadgyakorlat befejezése, február 20. után egyetlen orosz katona és orosz hadfelszerelés sem marad Fehéroroszország területén – erősítette meg szerdán Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszter.
A NATO azzal vádolja Oroszországot, hogy egyáltalán nem kezdték el kivonni az ukrán határról a csapataikat, hanem valójában egyre több katonát vezényelnek a térségbe – írja a CNBC.
Az orosz-ukrán konfliktus már rég nem csak Oroszországról és Ukrajnáról szól, Kelet és Nyugat feszül egymásnak, ráadásul a legmagasabb szinten, nagyhatalmak játszmájáról van szó, ami a tőzsdéket is alaposan megmozgatta. De meddig, és milyen erővel hat egy ilyen konfliktus a tőkepiacokra? A történelmi analógiák alapján elsősorban lokális, és átmeneti lehet a hatás.
Áthaladt a Krími hídon egy vasúti szerelvény, amely az orosz déli katonai körzet haditechnikáját szállítja az alegységek állandó állomáshelyére – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
Megrekedtek a kétpárti tárgyalások az amerikai szenátusban, melynek célja egy olyan törvénytervezet összeállítása lenne, mellyel Oroszországot akarják szankcionálni arra az esetre, ha megtámadják Ukrajnát.